Az ég sötét, a Hold eltűnt a felhők mögé. Az utca lámpái villognak. Nem tudom, hány levelet írtam már emiatt. Szinte horrorba illő, ahogy minden lámpa egyszerűen kikapcsol, ahogy alájuk lépek. Lassan kinyitom a kaput és elindulok felfelé a lépcsőn. Jó lenne, ha lenne lift, de a ház túl régi, hogy ilyen modern dolgokkal lehessen terhelni. A villanykörte elpattan. Minden olyan sötét. Hiába nyúlok a falhoz, nem érem el. Semmit sem látok. Mintha már nem is lennék ebben a világban! Páni félelemmel nyúlok mindenfelé, de csak a semmit találom. Nem hallom a hangokat. Előveszem a telefonomat és azzal világítok. Ameddig a sötétben voltam, semmit se hallottam, csak akkor, amikor újra lett fény. Mindegy. Csak a pánik beszél belőlem. Hülyülök. A telefonom pityegni kezd. Lemerül. NE! Futni kezdek az ajtóm felé, miközben számolom a csipogásokat. Már majdnem ott vagyok! A kezem a kilincsért nyúl! A csipogás! Nem hallom a csipogást, újra sötét van. A kilincs nincs ott. Az előbb még centikre volt a kezemtől, most nincsen ott semmi, csak sötétség.

Eredetileg publikálva: 2013.X.01

Szólj hozzá te is!