8. Hain Ház

Tavaly a Hain Ház kicsit interaktívabb lett. Három boszorkány mesélt el történeteket és szavazni lehetett a kedvencedre, aki decemberben visszatért még egy történetig. Minden véleményt, szavazást, like-ot a megosztott honlapokról összes adtam és abban a stílusban írtam még egy sztorit. A három Sam három stílust is képviselt: a régies, népmesés horrort, a gótikus, szexualitással fűtött horrort és a modern, pszichológiai horrort.

Kimondottan szórakoztató volt és lehet, hogy idővel a Hain ház úrnői még visszatértnek közénk. Ma viszont csak az egyiküknek adatik meg a lehetőség egy újabb történethez.

Még egy mese

Ismét betérünk a régi, romos kastélyba, amiben farkasok vonyítanak és baglyok huhognak. Mécsesek világítják meg az utunkat szörnyszobrok és halállal teli festmények között. A három nővér áll eléd. Múlt, jelen és jövő. Samara, Samina és Samantha. Már nyúlnának feléd, mikor az öreg boszorka, Samara félrelöki a testvéreit.

– No, elég lesz belőletek! Mindketten meséltetek már eleget! Az egyikőtök megnyerte a versenyünket és a másik szerepelt az Újnap havában is. Mindenkinek volt két meséje, csak nekem nem. Szóval aranyoskám, ma az enyém vagy! Ideje, hogy egy igazi népmesét hallj, a valódit, amiben a farkas vízbe fullad, amiben a boszorkányt élve sütik, amiben a kíváncsiság halállal jár. Én zárom az évet és a történetem címe: Haláltánc!

A XVIII században, a német Alpok bércei között egy apró városban mulatság zaja szólt. Ének és tánc mindenfelé. Tömegek, ha nem az egész városka ropta a táncot. Kivéve két fiút: a két gyermek rettegve bújkált a pék házában. A kisebbik Dionys félve pillantott ki az ablakon. A szülei ott táncoltak, görcsösen rángatózva, mosolyogtak, de mégis könnyek gördültek le az arcukon. A kisfiú kezei ökölbe szorultak a látványtól. A bátyja lerántotta az ablakból.

– Ne nézd őket! Semmi jó nem sülhet ki belőle. Tessék, egyél! – Marcus egy száradó zsemlét nyomott a fivére kezébe, ám ő undorral eltolta azt magától. – Mi a baj?

– Szomjas vagyok! – mondta száraz hanggal a fiú.

Marcus az üres vödörre nézett. Azelőtt töltötte meg vízzel, hogy a danse macabre elkezdődött. A fiúk sokat hallottak a danse macabréról. A halál tánca, régi templomokban a falra festették, ahogy a csontvázak ropták az élőkkel. Hallották a legendákat.

Azon az estén Dionys és Marcus kint jártak. A kisebbik testvér vidáman békára vadászott az esős idő után, ameddig a fivére hordta magával a vödröt. A gyerekek dolga volt friss vizet vinni a családnak. Marcus nehézkesen húzta fel a vödröt a kútból, kistestvére kacarászva rohangálta körbe, üldözve a békákat a sárban.

– Inkább segíts! – szólt rá, miközben nyöszörögve szenvedett a kötéllel.

– Jövünk-jövünk – mondta Dionys, boldogan cipelve kezében a fáradt békát.

– Húzzuk együtt, úgy könnyebb lesz – sziszegte nehézkesen a nagyobbik fiú. Dionys nézte nyögve szenvedő testvérét, a remegő kötelet, a kis piros szemű békáját és a kutat. Gondolkozott, hogy hová tegye az új barátját, de mikor látta, hogy Marcus kezéből csúszik ki a kötél, eldobta a békát – le a kútba – és gyorsan elkapta ő is a kötelet.

Másnap kezdődött. Reggel az egyik kis barátjuk táncolt a téren. A felnőttek nem is figyelték, de sok gyermek követte. Nem sokkal később a pék is járta a táncot. Mire észbe kaptak, apjuk, a falu lovásza görcsös rángásokkal ugrált a téren. Az anyjuk kézen fogta az őket és a templomba rohant velük. Az ajtót kitárva látták, hogy a pap és még páran ugráltak széles mosollyal, de nem látszott igazi boldogság az arcukon, sőt, inkább csak fájdalom.

Az anyjuk riadalmában a pékségbe vitte őket, remélte, hogy a sok elemózsia elégnek bizonyul, ameddig az őrület véget ér vagy segítség érkezik valahonnét. Elbújtak a sötétben és remélték, hogy a megveszekedett tömeg nem veszi észre őket. Látták, ahogy az emberek lassan összeesnek és többé nem kelnek fel. Vigyázniuk kellett, mert a heves táncban még az ablakokat is kitörték a tomboló népek. Idővel a család megreggelizett a finom, friss cipókból. Az anyjuk kiitta a pék vizét, majd a fiaira pillantott.

– Hát ez elfogyott – mondta bánatosan. – Marcus, menj szépen és hozd el a mi vödrünket otthonról! A házak között szaladj, akkor nem lehet bajod.

A fiú bólintott és Dionys kipillantott, látta, hogy a kutat körbeveszik a táncolók és a holtak. Szomorúan visszahuppant a földre. Az anyja megölelte és elmondta, hogy minden rendben lesz. Marcus hamarosan visszaért. A fiút megrázta a látvány, az üres tekintetek, a remegő emberek tömege. Az anyja átkarolta őt is, dalolt a két rettegő fiúnak. Az ujjaival lassan dobolt a fejükön. Idővel ringatta a lábait. Mire kérdezgetni kezdték, hogy jól van-e, már nem felelt, már nem énekelt, de lábra állt és járta ő is a haláltáncot.

Dionys ajtót nyitott és Marcus kilökte rajta az anyjukat, mindketten sírtak, mikor visszazárták.

Ez már napokkal ezelőtt történt. A fivérek szomjasan bújtak össze. A száraz kenyereket már nem bírták megenni. Hallották a varjakat körözni a falu körül. Csendben imádkoztak, mikor Marcus figyelmes lett valamire.

– Hallod ezt, Dionys?

– Mit? – kérdezte álmosan a kistestvér. – Ezek csak varjak! – legyintett.

– Hallod a varjakat, de nem a táncot!

A két testvér óvatosan kipillantott, látták, hogy a falu minden lakója a földön fekszik. Bizonytalanul kilopakodtak. Csak a dögevő madarak figyelték a tájat. A fiúk elmentek a kútig, most együtt húzták a kötelet nehéz munkával. A vödröt leemelve Dionys meglátta benne a békáját.

– Szegény, kimúlt, mikor beesett a kútba –mondta szomorúan, miközben Marcus feje már a vízben volt.

Samara nevetve fordul hozzád.

– Néha a legrosszabb része egy történetnek, hogy mi tudjuk az igazat, de tehetetlenek vagyunk. Azért mondunk meséket a gyerekeknek, hogy elmagyarázzuk nekik a világ szabályait, megértessük velük, mit kell tenniük, hogy biztonságban legyenek. Ezzel próbáljuk elmagyarázni, miféle veszélyek járnak körülöttünk. Ti megértettétek a mesémet?

Az öreg boszorka kacagásával ezernyi békát köp fel, amik lassan beterítenek téged.

Szólj hozzá te is!