6. Horror Hava Halloween

A Halloween ötlet a páromtól jött, azt mondta ideje vidámabb írásokat írnom és mi lenne, ha maga a Halloween lenne az év témája. Imádtam az egészet és azonnal neki estem. Minden novella egy eleme lett a Halloween-nek (jelmezek, horror filmek, mini csokik, stb.) talán ezzel ez a téma került az Október Cirkuszhoz ebből a szempontból.

Horrorház

– Annyira utálom ezeket – nyögte unottan Hanna. – Muszáj ilyen helyekre mennünk? Tudod, hogy ki nem állhatom ezeket… mi is a nevük?

– Horrorházak, édesem! – mondta lelkesen a Ben. – Az egész egy nagy túra egy díszletben, mint egy horrorfilm interaktív színházként. Ne morogj! Poén lesz!

A lány derekát átkarolva, szinte húzta magával a barátnőjét, aki nehézkesen lépkedett mellette. Az öreg ház kertjében RIP feliratú sírkövek álltak, a fákról ruhába bugyolált akasztott próbababák lógtak. Az udvar megtelt bulizó, kosztümös emberekkel. Mindenki rémjelmezekben, véres foltokkal takarva. Hanna mindenkit zombinak nevezett, mert neki szörnyek egyformának tűntek.

– Jó lesz! Kicsit felpezsdül a vérünk, megkergetnek a zombik, sikoltozunk egy kicsit és kijövünk.

– Neked lesz jó – mondta karba tett kézzel Hanna. – Én fogok sikoltozni, te csak vigyorogsz, mint mindig! Te szereted ezek a gusztustalan dolgokat, nem én. Még a horrorfilmeket is utálom. Inkább megvárlak idekint, jó?

– Ne legyél ilyen, itt vagyok, vigyázok rád.

Hanna szemét forgatva állt, mint egy cövek, nagyon nehezen hagyta, hogy Ben a kezénél fogva rángassa be a házba. A jegyeket egy koponyaarcú alaktól vették. Ben már magyarázta, miféle voodoo-doktor az, de Hanna már kizárta a zajt, amit Ben érdekesnek titulált.

A házból sikolyok, nyögések és furcsa, bugyogó hangok jöttek. A világos folyosókon a fal repedezett, a képek átalakultak, ha közelebb mentek, a lámpák zizegve kapcsolódtak le. Hanna kellemetlenül érezte magát. Megpróbált Benhez bújni, de az már pár lépésre előrébb járt, és szinte futnia kellett, hogy tartsa vele a tempót.

Idővel meghallotta a láncok zörgését és meglátott a hátuk mögött egy kislányt, bokáján vaskos láncot húzva, akár egy szellem. Sikoltva ugrott Ben mögé, aki csak kacagott. A lány idegesen megrázta magát. Feszülten nézte a nyugtalanító kislányt, aki a kezével az amúgy egyetlen útvonalra mutatott.

– Azt hiszem, azt akarja, hogy arra menjünk – mondta Ben vidáman.

– Hova máshova mehetnénk? – kérdezte Hanna toporogva, miközben próbálta elkerülni a fekete kontaktlencsés szellemlány tekintetét. – Haladjunk, kérlek!

– Jaj, miért kell ilyennek lenned… – mondta Ben, a fenéken csípve a lányt, és megindult tovább.

Bár már késő volt reagálni, azért Hanna még utólag a kezére csapott a fiúnak. A következő teremben zombik kapkodtak utánuk. A lány minden erejével Ben mögé próbált rejtőzni, de az csak kuncogva nézte az élőholtjelmezeseket. Egy ponton még tovább is sétált, otthagyva Hannát.

A szobából kiérve egy folyosón voltak, amin karok tartottak elektromos lámpásokat. Hanna idegesen vállon ütötte a párját, aki oda se figyelve nézte, mi áll előttük. A folyosón a szellemlány csörömpölve közeledett, akit Ben érdektelenül méregetett.

– Tavaly azért jobb volt a minőség. Pedig állítólag ez évben több pénzt is kaptak.

– Te képes voltál ott hagyni engem? Tudod, hogy utálom ezt a szemetet! Utálom, ha meg akarnak rémiszteni! Miért jó ez neked?

– Jaj, ne legyél már ilyen – mondta és fenéken paskolta Hannát. – Ez csak szórakozás.

– Ez nem vicces! – Hanna teli torokból üvöltött, a könnyei lassan folytak le az arcán. Ben megint utána akart nyúlni, de a lány elhátrált, egészen a falig. Ott hirtelen a lámpást tartó kezek közül kettő átkarolta és átrántotta a falon. A porban és hamuban semmit nem látott Ben, csak a sikolyt hallotta, ami elhalt, majd furcsa csámcsogásra lett figyelmes.

– Úristen! – szólalt meg valaki mellette. – Jól van a barátnőd?

– Persze, csak az egyik rémisztés túl jól sikerült – felelte Ben, majd meglátta, hogy a szellemlánynak mondja, aki abba hagyta a színjátékot és őszinte aggodalommal próbál benézni a lyukba. – Ugye? Ez csak egy rémisztés?

A kérdésre nem érkezett válasz. A jelmezes lány felkapta az egyik lámpást és bevilágított a szobába. A romos teremben fa és fűrészpor volt mindenhol. Közöttük a legvégén egy hatalmas, denevérszárnyas alak guggolt a földön. Karjaiban a brutálisan vérző nyakú Hanna feküdt remegve, teste küzdött az utolsó lélegzetért. A félig ember, félig denevér arcú alak szemei a fényben vörösen csillogtak és a szájából egy bőrcafat lifegett.

Ben dermedten bámulta a jelentet, miközben a szellemlány sikoltva elmenekült mellőle. Ben teste libabőrözött, érezte a hideget fel- és letáncolni a gerincén. Hasonlóan női hangon sikítva próbált ő is menekülni a felé hörgő denevérember elől.

Egy folyosóval távolabb, egy kínzókamrában kapkodott levegőért. A barátnője hangját hallotta, de valami démoni torzsággal. A hang közeledett a folyosón, a lámpák megremegtek és a padló táncolt a lába alatt. A kínzók és az áldozataik értetlenül néztek össze. Kérdezgették egymást, hogy mi történik.

Az egyik fal berobbant. A lyukból karmazsin fény és füst terjengett kifelé. Szinte kirepült a véres ruhás Hanna. Ben elsőre örült, mosolyogva lépett felé, majd meglátta a démoni arcot, a sárga, hegyes fogakat. A terem előadói egyemberként rohantak ki. Csak páran ragadtak bent, ahogy a köteleikkel küszködtek, amik az asztalokhoz rögzítették őket.

Hanna szóra nyitotta száját és a szobában egy pokoli hang robbant. A bútorok felborultak. Ben a földre esett. A fejét védve hátrált kifelé. Az ajtóhoz érve kirohant a következő szobába. Át mindegyiken, csak látta hátul közeledni a lányt, karmos kezével felé mutatva. A lámpák zizegve lekapcsolódtak. Az ott ragadt előadók sikoltozva menekültek, majd vér fröccsent a falakra és a horrorházasok nem mozogtak tovább. Hanna átgázolt rajtuk, mint a Kaszás.

Ben megtalálta a sötétben az ajtót, verte minden erejével, de az nem nyílt. Kaparta, rázta a kilincset, de hiába. A padló repedezett Hanna alatt és a pokol fénye és forrósága áradt ki onnan. A nyakából a vér folyamatosan spiccelt, üres hörgésekkel közeledett a fiú felé, aki bőgve kapaszkodott az ajtóba, majd elfordult, hogy ne is lássa a lányt. Ben behunyta a szemét, de még így is látta a karmazsin fényt lentről közeledni. Érezte a hőt a lába alatt és meg mert volna esküdni, hogy Hanna liheg a nyakába. Imádkozott, próbálta kinyögni a miatyánkat, miközben érezte a könnyei sós ízét a száján.

Ekkor valaki irdatlanul hátsón csapta.

– Jaj, ne legyél már ilyen kis drámakirálynő – mondta Hanna nevetve.

Ben megfordult, az előadók jót mulattak rajta. A fények lassan feljöttek és Hanna lehúzta a maszkot.

– De… de… – dadogta Ben. – Mi? Miért?

– Mondtam, hogy ki nem állhatom ezeket a horror dolgokat, de te ragaszkodtál hozzá és tudod, rémiszteni viszont szeretek. Mit gondolsz, ki adott nekik idén több pénzt és mire?

Ben szíve úgy vert, mint egy légkalapács, levegőért kapkodva az ajtónak dőlt, ami végre kinyílt és a férfi szinte kiesett a házból. Hanna összevérzett ruhában, hegyes fogakkal, karmokkal utána nyúlt. Megfogta a kilincset és behúzta az ajtót, de előtte még ennyit mondott:

– Boldog Halloweent, édesem!

Szólj hozzá te is!