Mi van az érme másik oldalán? A Zümmögés egy sötét horror történet, de mi van ha máshonnan nézzük? A történethez nem kell elolvasni a másik novellát.

Anna minden erejével próbálta kizárni a külvilágot és elveszni a könyvében. A vonat utasai nem segítettek neki ebben. Dalok, hangos röhögcsélés és egyéb gusztustalan zajok, amiket nem akart felismerni. Szinte érezte, ahogy a teste feszülve próbál elmenekülni a vonatról, de tehetetlenül tűrnie kellett.

Kevés szörnyűbb dolgot tudott elképzelni, mint egy fesztiválra tartó vonat, részegek és berúgni készülők serege, akik már útközben jól akarják érezni magukat. Egy szörnyűbb dolgot ismert ennél és az maga a fesztivál lenne, ami felé tartottak.

Anna sokszor jelezte, hogy nem szeretne menni, de nem sok esélyt kapott a barátnőitől. Egy kisebb társaság már leért és élvezte a lenti napokat, Annáék csak a második hétre érkeznek, mert akkor voltak a koncertek, amik érdekelték is őket.

A lány fülesében hangosan szólt a zene és próbált a szavakra koncentrálni, amiket olvasott, de folyamatosan elkalandozott a figyelme. Tudta, hogy a legrosszabb dolog, amit tehet, hogy hergeli magát rajta, de nem volt mit tenni.

Ha nem lenne elég neki az egész fesztiválozás, akkor még ott a fiú, akivel állandóan össze akarja hozni mindenki, ami nem szörnyű, csak talán nem itt és nem így. Alig mosdott, napok óta részeg pasit nehezen tud elképzelni vonzónak. Sehol egy kis privát hely, mindenhol ordibálás és hányó emberek. Nem sok férfi van ezen a bolygón, aki ebben a helyzetben vonzónak tűnne.

A vonat lassan beérkezett a csendes városba, aminek a határán tomboló ivászat folyt. A leszállók vadállatként lökdösték egymást és Anna csak türelmetlenül próbálta elkerülni őket. Leszállva felkészült a zajszennyezésre, ami még a városba is beúszott mindig az ilyen eseményeknél, de nyugalom fogadta.

Békés nyugalom, amit csak a leszállt utasok zaja zavart meg. Sehol egy autó, csak biciklisták és gyalogosok. Macskaköves sétálóutcák kavalkádja vezetett ki a városból. Feldúlt és megvető tekintetű lakosok helyett mosolyok és kedves arcok fogadták őket. Friss levegő és fenséges illatok töltötték meg az utcákat. Mindenhol árusok sültekkel, péktermékek, sajtok, édességek. Csak attól éhes lett, hogy körbe nézett. Meg kellett állniuk vásárolni.

A fesztiválhoz egy néni kézzel faragott medáljában és egy nagy pereccel a kezében indult el. A dombos környéken sátrak emelkedtek ki mindenfele. Egy apró lakóközösség a nagyváros mellett. A zene már hallatszott, de nem az tűnt fel igazán Annának. Az egész környék színes virágokban úszott. Sértetlenül sorakozó, nagy foltokban álló, a szivárvány minden színében pompázó flóra fedte a tájat. Az illatokat már innen megérezte.

Anna annyira meglepődött, hogy a barátnőinek rángatniuk kellett tovább. Többször körbefordult, kereste, hogy jó helyen járnak-e. Bent az emberek kedvesen fogadták, segítettek nekik haladni, de ami teljesen sokkolta, ahogy a legtöbben a szemetet gyűjtötték be.

A tömegben felbukkantak sárga pólós lányok, rájuk lett figyelmes, de nem tudta megmondani, hogy miért. Vékonyka alkatú, hatalmas mellű platina szőke lányok, több korsó sörrel és ezerwattos mosollyal járták az útjukat. A söröket rendszertelenül osztották ki az emberek között, megkérték a kellemetlenkedőket, hogy viselkedjenek és a szemetelőket, hogy takarítsanak el. Az igazán meglepő ebben az volt, hogy mindenki így is tett.

Anna sosem tartotta magát naivnak, pontosan tudta, hogy egy jó nő mi mindenre rá tudja venni az embert, de ezt másnak érezte. Az egyik barátnője kezébe is belenyomtak egy korsóval. Anna rögtön odaugrott.

– Te kérted? – kérdezte érdeklődve.

– Nem! Hát nem cuki tőle? És mekkora…

– Igen! – szakította félbe Anna – Láttam, köszi. Mondott valamit?

– Egészségedre.

– Tessék?

– Azt mondta, hogy egészségedre.

Mire Anna bármit mondhatott volna, a barátnője nagyot nyelt a korsóból. A lány a fejét fogta, ki tudja, hogy mi van az italban és a barátnője úgy itta, mint a vizet a sivatagban.

– Normális vagy? Nem is szereted a sört!

– Tudom, de ez nagyon finom. Megkóstolod?

– Maradjatok itt és te ne igyál ebből többet! Valamit meg akarok nézni.

Anna, mint egy kolibri, úgy cikázott át a tömegen, hogy utolérje a sárga ruhás lányt. Mindig egy másikba futott, feltűnt neki, hogy sosem járnak együtt, mindig egy olyan 15-20 méterre vannak a másiktól. Szinte szabályosan mozogtak, hogy ne legyenek a másik területén. Sosem néztek egymásra. A tekintetüket keresve sikeresen az egyik lány szemébe pillantott. Az nagy örömmel odalibbent hozzá. Azonnal nyújtotta a korsót.

– Szia, kedveském! Tessék, hogy jobban csússzon a perec!

Anna már nyúlt volna a korsóért, szinte ösztönösen, amikor elhúzta a kezét. Vele szemben a korsós lány nem csak gyönyörű volt, de a tekintete teljesen magával ragadta. Bármilyen más esetben még talán ő is megbámulta volna a nagy és telt kebleket, de nem tudta levenni a tekintetét a sárgásan fakó, barna szemekről. Soha életében nem érezte magát még ennyire fontosnak, ennyire a világ közepének.

– Jól vagy? Szükséged van bármire? Biztos nem vagy szomjas?

– Miért… – Anna megrázta magát, hogy végre fókuszálja a figyelmét. – Miért osztogattok ingyen sört?

– Mert az emberek szomjasok. Biztosan jól vagy?

A lány megérintette Anna vállát, puha, meleg érintése szinte azonnal elnyomta a vonatút során keletkezett elfeküdt izomfájdalmakat, és eltűnt a nagy utazó táska terhének a súlya.

– Elkísérjelek az orvosi sátrakhoz?

Anna próbált elhátrálni, pár lépés távolságot nyerni és elfordítani a tekintetét. A szabadban az emberek sportoltak, boldog ének szólt mindenhonnan és a pultok mögött a sárga pólós lányok mosolyogtak vissza. Anna meglepve vette észre, hogy már a kezében tartotta a korsót is. Értetlenül bámulta a fehér habos sárga nektárt.

– Valami történik itt – mormogta magában Anna. – Ti csináltatok valamit.

– Okos lány, gyere velem – vezette a csuklójánál fogva Annát a lány. – Ő majd mindent elmagyaráz.

Annát elbűvölte a friss levegő, a dalok, az illatok, a kedvesség. A helyből áradt egy pozitivitás, ami részegítően hatott. Figyelmesen elkerülték őket az emberek, próbáltak nem egymás útjában lenni. Anna úgy érezte magát, akár egy rongybaba, az idegen lány olyan könnyen vezette.

Egy hatalmas sátor felé tartottak, ami aranysárga színben pompázott. Ekörül rengetegen szorgoskodtak, főleg a sárga pólós lányok. Anna kérdezgetni próbált, de nem tudott rendesen megszólalni, mikor a gyönyörű szemekbe pillantott, ha elfordította a tekintetét, akaratlanul is a lány alkatán akadt meg a szeme. Sosem vonzották a nők, de még ő se tudta letagadnia szépségüket és azokat a szemeket. Nem tudta megmagyarázni, mit látott bennük. Valahogy a pigmenthiányos, bronzosan sárgává vált szivárványhártya lenyűgözte. Minél tovább bámulta, annál több részletet látott meg benne.

Közeledve a sátorhoz vette észre, hogy mindegyik lány egyforma. Bár bőr- és hajszínük, magasságuk más, de az alkatuk, méreteik és ezek az idegen szemek mind egyformák. Ha csak a sziluettjükre figyelt, akár egymás másolatai lehettek volna. Hangjaik különböztek, de a hangleejtésük, ahogy beszéltek, az teljesen egyformának tűnt és mind ugyanazokat mondták.

Anna lassítani akart, félt bemenni a sátorba. Meglátott ismerős arcokat a tömegben, akik a lányoknak segítettek pakolni, bamba mosollyal hallgatták a szavaikat. Ilyennek képzelte el önmagát is. Anna megtorpant a sátor előtt, megtagadva a rejtélyes sötétséget, ami odabent fogadta volna. Elhúzta magát a lánytól, amire többen felé fordultak meglepődve.

– Erős lány – szólalt meg egy hang bentről.

Sokkal inkább egy macska dorombolására emlékeztette Annát, mintsem emberi beszédre. Bentről fémes csilingelést hallott meg, ahogy valaki felállt. Nem tudta miért, de beljebb lépett. A szeme egy pár pillanat múlva megszokta a nyári napfényből az árnyékos sötétbe váltást. Először egy díszes trón tűnt fel, gépezetek a falaknál, amiken még több hasonló lány dolgozott, majd a tekintetét megütötte a hang forrása.

Egy ében bőrű, magas asszony, erős és büszke alkattal. Sárga díszes, bő nadrágot hordott, de deréktól felfelé a homlokáig aranygolyós füzérek fedték el őt. Csilingelő hangot adtak ki minden mozdulatánál, ahogy a sorok elfedték a kebleit és a fejdíszének hála, az arcát is. A bőre fényesen csillogott, feketére festett márványnak tűnt, minden izma tökéletesen felismerhetően látszott. Hosszú, raszta haját összefogta és több tucat aranygyűrűvel díszítette. Bár az arcát fejdísz és fémes fátyol fedte, amennyit látott belőle, a legszebb lénynek tűnt, akit valaha is látott, mintha a fátyol őt védené egy ilyen szépségtől. Az egyetlen, amit látott tisztán, a citromsárga szemei, amik szinte csillogtak a sátor árnyékában.

Annát lehengerelte a látvány, levegőért kapkodva szinte érezte, ahogy küzd a saját testével, hogy meg tudjon szólalni:

– Ki vagy te?

A kérdésére minden munkálat megszakadt. A lányok ámulva nézték, hogy képes volt megszólalni a jelenlétében.

– Nagyon sok nevet hordoztam, a lányaim Királynőnek szólítanak. Bocsáss meg nekem. Az, amit érzel, a jelenlétem. Nem sok ember van, aki el tudja viselni, de te erős vagy. Nagyon erős.

Anna nem tudta, hány pillanat vagy perc, akár óra telt el, mire képes lett újra elvonni a tekintetét erről a teremtményről addig, hogy egy kérdést tegyen fel.

– Mi történik itt? Mit csináltok velünk?

A királynő közelebb lépett, amitől Anna remegni kezdett, kapkodott a levegőért és a szíve majd felrobbant.

– Ugyanazt, amit oly sok évezreddel ezelőtt. Segíteni jöttem, igaz, akkor még kevesen voltatok és csak egyszerű dolgokat tanítottunk nektek. Most nehezebb dolgunk lesz. Azért jöttünk, hogy megmentsük a fajotokat és a bolygótokat.

– Miért?

– Ti nem ezt tennétek? Megvan az eszközünk és a lehetőségünk, nektek pedig szükségetek van rá.

Anna ajkai annyira remegtek, hogy nem bírt megszólalni. Úgy érezte, mindjárt elájul attól, hogy itt van a királynő közelében, de mégis valami zavarta.

– Miért itt? Miért egy fesztiválra jöttetek, miért nem a Föld vezetőihez? Az erőművekbe? Miért egy parti helyszínen vagytok?

Úgy érezte magát, mint egy első randin, amikor hadarva próbált mindent megtudni.

– A világnak segíteni nem tárgyalás kérdése, ezt meg kell ünnepelni.

A királynő közel hajolt és Anna érezte a forró ajkait közeledni, majd teljesen elvesztette az eszméletét.

***

Felébredve a sátrában találta magát. Kilépve látta, hogy az este közeledik. A sátra mellett kikészítve kis piknikkosárban állt a söre és a perece. Az emberek készültek a koncertekre, a madarak csiripelve repültek át az égbolton és méhek táncolták körbe a virágokat.

Anna boldogan megnyugodva dőlt vissza még egy percre.

Szólj hozzá te is!