A koncert után kisétáló fekete ruhás, gót fiatalok között látványosan kiemelkedett a Fehér Boszorkány és a világos öltözete.

– Nehéz megérteni azokat, akik nem olyanok, mint mi – mondta a Boszorkány, mire az egyik lány mellé lépett.

– Édes, nem baj, ha átveszem a terepet ennél? – kérdezte a lila szemű, kapucnis lány.

– Ó, dehogy drága. Átadom a stafétát.

A Fehér Boszorkány eltűnt a vonuló tömegben. A rejtélyes kapucnis lány ében, gyönyörű, gótikus stílusú estélyiben állt, vaskos acélbetétes csizmát és szakadt, régi, kapucnis bőrkabátot hordott. Az alsó ajka bal szélén és az orra jobbjában egy-egy karika díszelgett. Az ujjait farkas- és koponyafejes vaskos gyűrűk takarták. Lila szemei szinte világítottak az utca fakó fényeiben.

– Néha féljük, amit nem értünk meg. Ez természetes. A kérdés, hogy mit csinálsz a félelmeiddel? Tanulsz belőlük? Harcolsz ellenük? Elzárkózol előlük? Én féltem a halált és a sötétséget, ezért tanultam róluk. A tanítványuk lettem. Azok a fiúk, akik a buszra várnak ott – ezzel pár koncerten részt vett fiatalra mutatott – ők élvezik. Sötét dalok, ünneplése a horrornak, nekik ez egy jó dolog.

A pár fiatalember kacagva, félig dúdolva a dalokat felszálltak a buszra. Helyet keresve megdermedtek, amikor meglátták a foci huligánok csapatát a jármű végében. Az ajtóra pillantottak a fiatalok, de az bezárult és a busz megindult. A huligánok fütyülve dicsérték és szép lányoknak nevezték a fiúkat, akik próbáltak nem odafigyelni és csak leülni. A színes zászlókat hordók vidáman ütögették a kapaszkodó csövet a vasrudakkal és viperáikkal, ahogy sétáltak feléjük. Mögöttük a sötét ruhás lány sétált, szinte hangtalanul, a semmiből előlépve.

– Ezek az „úriemberek” úgy döntöttek, hogy elzárkóznak attól, amit félnek, ha kell, elpusztítják azt, hogy ne kelljen soha szembesülniük a félelemmel.

A huligánok meglepve fordultak a lány felé.

– Nézzétek, van még egy kis fekete rigónk!

Az alkohol szaga marta a buszt, ahogy áradt minden pórusukból. Szakadt ruháikon ellenséges drukkerek és biztonsági őrök vére száradt. A felszabadult tesztoszterontól elvesztették az erkölcseiket és a moralitásuk egy csapat vadállat ösztöneire csökevényesedett. Az egyikük lesöpörte a kapucnit az ében hajú lány fejéről, felfedve a harmadik pirszinget[K1]  a bal szemöldöke szélén. Fakó, szinte tejfehér bőrét nézték a férfiak, ahogy körbevették a leányzót. Drasztikusan elütött tőle a sötétlila rúzs, valamint a fekete és vörös tetoválások, amik kilátszottak a ruha alól.

– Hogy hívnak, kis rigó?

A lány nyugodtan körbepillantott a huligánok között. Kirázta őket a hideg a lila szemétől.

– Sam – felelte egy furcsán hideg és természetellenes hangon. Az egyik férfi pár nagy levegő után visszanyerte az önbizalmát és előre hajolt, közel az arcához:

– Nincs neked túl késő, Samantha? Egy ilyen kislánynak már rég ágyban lenne a helye. Hadd vigyünk mi oda!

A csapat hangosan kacagott, mire Sam levette a kabátját. Az öreg, foltosan kopott bőrkabát, kőként koppant mellette, mindenki figyelmét felé irányítva. A vékony, spagetti pántos fekete ruha nem fedte már el a csuklójától nyakáig terjedő hatalmas és komplex tetoválást, amin vörös lángokban sikoltó emberi arcok rejtőztek.

– Igazából kicsit még korán is van nekem – mondta a lány mosolyogva, ahogy a tetoválások mozogni kezdtek és sikoltva könyörögtek szabadságért. – meg egy kicsit meleg is, de ezt a koncertet nem akartam kihagyni. Imádom ezt az együttest. Legalább annyira szeretem, mint magát a félelmet. Ti hogy álltok a félelemmel? Mit tesztek, amikor szembekerültök vele?

A busz ablakai elsötétedtek és egy örökkévalóságnak tűnő percig a világot üres sikoltás töltötte meg. A busz megállt és a megállóban a két gót fiú rettegve szaladt el. Utánuk szállt le Sam, kezében a bőrkabátjával. Tetoválásai között új arcokkal, elindult hazafelé. A Fehér Boszorkány sétált vele szemben.

– Kösz, édes – köszönte meg Sam.

– Olyan ritkán találkozunk – mondta a Fehér Boszorkány.

– Ugorj be hozzám októberben – válaszolta kacsintva Sam és megindult fel a dombra egy régi, romos, sötét kastély felé, aminek a kapuján egy öreg családi név rozsdás táblán díszelgett: Hain.

De ez… már egy másik hónap története…


Szólj hozzá te is!