Az erkélyen állva a Fehér Boszorkány érdeklődve nézte az est csillagait. Az este vége felé a lakásból Donovan Season of the Witch dala szólt.

– Néha elfelejtjük, hogy miért is léteznek a hagyományaink. Miért meséljük a kislányoknak, hogy ne járjanak egyedül az erdőben és ne bízzanak meg az idegenben, aki követi őket, és tudni akarja, merre tartanak. Az emberek szeretik ismerni ezeket a hagyományokat, de betartani őket, igazán megérteni… sokkal nehezebb, mint hinnéd.

***

Margo táncolt Donovan dalára, a férfi mosolyogva követte a tekintetével. A vékony, elegáns ruhás nő kivette a cigarettát a szájából és egy karikát fújt kísérőjére. A bár óta nevettek és táncoltak. A nő ritkán hozott fel embereket a „kis barlangjába”, ahogy ő nevezte. Az otthona egy óda volt a wicca kultúrának. Sokszor az embereket elrémisztette a nő érdeklődése, így ritkán engedte fel a kalandjait.

Az erkélyre érve a nő látta, hogy az ég világosodott. Tudta, hogy a hajnalhasadás közel volt. Az erkélyen álló asztalra tett egy tálat, amibe fura porokat és faleveleket rakott. A férfi átkarolta, de ő lassan kibújt a karjaiból.

– Bocsánat drágám, de ez fontos.

– Még több boszorkányság? – kérdezte a férfi cinikusan.

– Egy nagyon régi darab – felelte büszkén Margo. – Mikor a hajnal fénye felébred, meg kell gyújtanom a Beltane tüzét.

– A mit?

– Beltane egy új nap ünnepe. Mikor a nyárfordulót ünnepeljük. Ennek a tűznek kell előcsalnia a napot.

Ezzel Margo meggyújtotta a száraz növényeket, amik lassan lángra kapva táncoltak a hűvös tavaszi szélben. A férfi odahajolt, hogy a tüzet megpiszkálja. Margo hátrébb húzta.

– Bocsánat drágám, de más nem nyúlhat valaki tüzéhez. Ha adok belőle, akkor ki tudja, még valami kobold is lehetsz, ami ellop engem.

A férfi kacagva megcsókolta Margot.

– Mi lenne, ha inkább még bort lopnék tőled? – kérdezte, majd bekísérte a zenével életre kelt szobába a nőt, pont, ahogy a hajnali nap fénye feltört láthatáron. A tűz egy pillanatra feléledt, sárgásan kinyúltak a lángnyelvek.

Margo a kanapéra lökte a férfit és elment borért. A férfi figyelte, ahogy eltűnik a konyhában, majd megindult kifelé. Kiérve elővett egy szál cigarettát és meggyújtotta a tűzön azt. Pöfékelve nézte az új nap fényét, ami felfedte a nem e világi zöldes bőrét. A tündér-fajzat kacagva visszavette az emberi oldalát és bent elfogadta a mit sem sejtő nőtől a pohár bort.

– Margo egy évig élt ezzel a lénnyel – mondta a Fehér Boszorkány az erkélykorláton üldögélve. – Végig fülig szerelmes volt belé. Majd kerek egy év után, mint egy villámcsapás jött rá, miféle szörnyeteg volt ez az alak. Kicsinyes, akaratos és rémes teremtmény, aki elszakította a barátaitól és a szeretteitől. Margo ismerte és tisztelte a hagyományainkat, mégis hanyagul kezelte őket. Persze lehet, hogy egyszerűbb „normálisnak” tűnni és eltűrni a szörnyeket, mint furcsának és felkészülni ellenük.

***

A Fehér Boszorkány megitta a bort és letette a kupát a tűz mellé, amit finoman elfújt.

– De senki sem mondta, hogy könnyű a boszorkányok élete.

Szólj hozzá te is!