A két bokszoló nehézkesen sétált vissza a saját sarkába. A Fehér Boszorkány belépett a ringbe egy táblával, rajta egy nyolcassal.

– Az ősi időkben a harcosok magukba idézték a háború isteneinek szellemét. Ezt a küzdősportokban sokszor úgy nevezték, hogy a sötét perszona. Ez egy remek lehetőség volt a sportolóknak, hogy mentálisan és etikailag elszakadjanak attól, ami a ringben történik. Civilizált ösztöneiket elnyomva győzzenek, kihasználva a gyilkolásra kész, vad oldalukat.

A fehér ruhás lány kisétált és a két bokszoló a gong után belépett a ring közepébe. Alya feszülten figyelte az ellenfelét. A fiatalabb bajnok minden lépésre talált megoldást eddig. Ez frusztrálta a nőt. Alya, harmincas évei végén járó, sötét bőrű, rövid tarajjal, valamint tetovált alakkal rendelkezett. Keményebb, harcedzettebb volt, mint a bajnok, aki inkább hasonlított egy finom szobor tökéletes formájára. Alya tudta, hogy ez az utolsó lehetősége az övért, a kora kezdte utolérni. Soha senki sem hitte, hogy eljut idáig, hamar leírták a nőt.

A mérkőzés lassan folytatódott, a bajnok, mint minden körben, most is hagyta Alyát próbálkozni. Ha kicsit ütött, akkor elmozdult, ha belépett, akkor kapott tőle párat. Alya tisztában volt vele, hogy egy esélye van, ha kiüti a bajnokot, de az sokkal gyorsabban mozgott. Mindketten tudták, hogy a vad, tetovált asszony könnyedén a földre vinné. Tíz körig tart a meccs, aminek veszedelmesen közeledett a vége és a pontozásban alulmaradt volna.

Alya gazellaként szökkent a jobb egyenesével, de a bajnok elmozdult és megsorozta. A nő újra próbálkozott, de lecsapták azonnal. A harmadiknál, amint hátra lendült a keze, már a fejét telibe találta a bajnok. Alya megcsúszva térdre borult, a bajnok ellépett.

A tömeg némán figyelte az övmérkőzést. Páran morogtak a távolban, hogy ez már csak szomorú. Talán csak a nő hallotta a fejében a csalódott emberek lenéző együttérzését. Ha nem is mondták, hát ő azt hallotta. Gyerekkora óta hallgatta a szimpátiát, ahogy emberek kevésnek vélték. Ezért szerezte az első tetoválását, Ra szemét. Talán az egyetlen rajz a testén, amit nem takartak zúzódások, a hátán az ősi egyiptomi szimbólum.

Remegve felemelkedett és a bíró megkérdezte, hogy bírni fogja-e, ő bólintott.

– Nem fogod – súgta valaki a fülébe.

Körbepillantott, majd belelépett egy balegyenesbe. A kötélnek esett, és látta a magabiztos bajnokot. Már készült védeni magát, amikor csengettek.

Visszaülve látta az edzőit, és mindegyikük szemében volt egy specifikus nézés: megpróbáltad. Gyűlölte ezt a tekintetet. Mögöttük egy kifestett harcosasszony állt. Macskaszemekkel és vad, karmos kezekkel.

– Nem tudsz győzni, mert félsz, mert visszatart a saját emberséged. Már rég feladtad. Bízd rám őt! Hagyd Szekhmetet játszani!

Alya megrázta a fejét és ment a kilencedik körbe. Két ütés után a bajnok átvette az uralmat és az egyik sarokba szorította őt. Sorozta a testét és a fejét védő kezeit, ő pedig tehetetlenül tűrte. A fájdalom lassan semmivé foszlott és minden hang eltűnt, kivéve azt az egyet:

– Ne add fel az életedet! Add nekem!

Alya tudta, hogy nincs más lehetősége. Becsukta a szemét egy pillanatra, és hagyta, hogy a legvadabb ösztön-lény oldala vezesse. Szekhmet ellökte a bajnokot vissza a ring közepére. Az annyira meglepődött, hogy az ellenfelének még volt erre ereje, hogy nem készült fel a bal bordáit ért horogra. Az ütés akár egy légkalapács, levegőért kapkodva remegett a bajnok. Szekhmet második ütése a már elmozdulni nem tudó bajnok felé olyan erővel találta el a fejét védő kart, hogy azonnal elsöpörte az arca elől, és egy újabb balossal a földre vitte a nőt. A bajnok eszméletlenül feküdt, Alya volt az új bajnok, de Szekhmet nyert.

– Alya bajnokként Szekhmetnek neveztette magát és legendássá vált a vad bulikról, durva interjúkról és a véres meccsekről, ahol szinte porig alázta az ellenfeleit. A végén csak akkor tudták elvenni tőle az övet, amikor börtönbe került többszörös bántalmazási vádakkal. A média azt mondta, hogy a győzelem teremtette meg Szekhmetet, de valójában az utolsó elvesztett harc gondolata pusztította el Alyát – mondta az övet átadó Fehér Boszorkány.

Szólj hozzá te is!