– Néha az, amit mások elzártságnak, magánynak látnak, csak rejtőző erő – mondta a Fehér Boszorkány a lángok előtt állva. – Csak azért, mert hallgatunk, nem azt jelenti, hogy a körülöttünk lévők nem jelentenek nekünk sokat. Mindenki másképp mutatja ezt ki, és van, akinek kíméletlenebb körülményekre van szüksége, hogy kifejezze az érzéseit.

***

A tüzes nyilak zápora csapódott a kis falu házaiba, a tűz felperzselte a falakat és a földet is. A gyermekek sikoltva emelték a karjaikat, hogy védjék magukat előlük. Halk koppanásokra lettek figyelmesek. Félve pillantottak fel és látták meg Vannát. Az alacsony, stramm nő tekintete dühtől izzott. Senki sem bírt ilyenkor sokáig a szemébe nézni. A falu kovácsa mindig is magának való volt. Nem kereste az emberek társaságát, távolról figyelte a falu életét.

Vanna a pajzsát tartotta a gyermekek felett, hárítva a nyilak záporát. Azok bátortalanul nézték, hogy a nő lábából kiáll kettő, mert a saját teste helyett az övékét védte.

– Menjetek fedezékbe! – parancsolta mély hangján. – Keressétek meg a szüleiteket és meneküljetek!

A kicsik félve nézték a falut elárasztó vértes harcosokat. A falusiak sorra estek el és a sereg határozottan haladt feléjük. A vikingek véres hadakozásai során ez megszokottnak számított, mégis egyikük sem hitte volna, hogy egy nap a saját falvuk jut el idáig. A gyerekek Vanna lábánál csak a portyáról visszatértektől hallottak ilyen harcokról. A háború véres valósága, ahol szerettek és barátok estek el minden pillanatban és a biztonságot nyújtó otthon veszedelmes csapdává csökevényesedett, megdermesztette a fiatalokat.

– De Vanna… – nyöszörögte az egyikük. – Mi lesz veled?

A nő rideg mosollyal az arcán fordult a fiatalok felé. Hallotta a közelben üvöltő támadók egyikét és egy villámgyors mozdulattal beledobta annak a fejébe a fejszéjét.  Elsétált a kicsiktől. Beletaposott az áldozata arcába és kiszaggatta a fejszéjét.

– Én elkergetem ezeket az anyámasszony katonáit innen. Ti keressétek meg a szüleiteket és hordjátok el a beleteket! Gyertek vissza, ha végeztem, valakinek újra kell majd építeni a falut.

A gyerekek menekültek, ahogy tudtak, csak párszor pillantottak vissza a lángoló falura, ahol az alacsony, vad nő sziluettjét látták, ahogy egy tucatnyi páncélost ver vissza kacagva a csatában, mint egy ördög.

***

A Fehér Boszorkány előlépett, ahogy a tűz elhomályosodott.

– Vanna aznap kéttucatnyi lelket száműzött a túlvilágra. Mikor a falusaik visszatértek nappal, ő már egy vödör sörből iszogatott békésen a füstölgő romok közepette.

Szólj hozzá te is!