Üdvözletem Olvasó!

A nevem Fazekas Zspider Zsolt. Az évek során voltam sok minden: újságíró, képregényíró, novellaíró, a céljaim között pedig szerepel a publikált író is. Ez a honlap az én bemutatkozásom.

A legtöbb művem, amit az évek során készítettem, a horror és a fantasy területén helyezhető el, de mindig próbálok új témákat keresni magamnak. Részben, hogy számomra is érdekes maradjon az írás élménye, de főleg azért, mert élvezem a kihívást. Az életem első novellájával a Sötét Mosollyal kezdtem el, ez egy horror történet volt, aminek sok eleme velem megtörtént eseményeken alapult, amiktől féltem. Ez a tény örökre beitta magát abba, ahogy az íráshoz állok. Minden, amivel foglalkozom, azok az én élményeim, események, amiket újra feldolgozok prózában, vagy történetek, amiket olvasni akartam mindig is.

A legfőbb inspirációim a régi gótikus horror filmek, (mint a Hammer angol filmstúdió művei), Robert E. Howard novellái, és a 70-es évek képregényei. Imádok novellát írni és megteremteni azt a magazinok hátsó oldalain szereplő pár oldalas sztorikat, amik beleégnek az ember agyába. Kiragadni egy pillanatot vagy egy érzést és kivesézni az olvasóknak. Innen származik a fantasy iránti rajongásom, emiatt a történeteim gyakran, ahol az esélytelen, elbukott harcos még egyszer a kardjáért nyúl. A lehetetlennel néz farkasszemet és üvöltve ront neki. Úgy érzem, hogy az egyetlen visszatérő elem minden művemben, hogy a világ hatalmas és félelmetes tud lenni, de ha kitartasz és küzdesz, akkor ennek ellenére megéri élni benne.

A megszokott témákon kívül láthattok pár egyedi elemet is a honlapon, mint Horror Hava, Újnap hava, vagy az oldalt is látható XY éve. Ezek olyan koncepciók, amiket magamnak alakítottam ki, ezekre ráklikkelve olvashattok egy kis magyarázatot, hogy mire számítsatok, miért és mikor hoztam létre őket.

Nem minden művem kerül fel a honlapra, idővel persze ez lenne a cél. Amennyiben valamelyik művem másik honlapon is szerepel, link vezet majd át oda, ahol elolvashatod/megnézheted/megvásárolhatod az alkotásaimat. Ha többet szeretnétek olvasni tőlem, tudom ajánlani a blogomat, ahova sokszor a még csinosítás alatt álló alkotásaim is kikerülnek, vagy a facebook oldalamat, ahol interaktívan írok az új hírekről és projektjeimről.

Zspider.hu még bővülni fog, egyre nagyobb lesz, hisz több mint húsz év írás van mögöttem, legyen az jó vagy rossz. Szeretném mindet újra olvasni, finomítani rajtuk, lektoráltatni és megosztani veletek. Ha pontosan szeretnétek tudni, hogy mik kerültek ki a honlapra, kérlek kövessétek a facebook oldalamat.